NEMZETKÖZI TEOLÓGIAI BIZOTTSÁG

A Szentháromságos egy Isten,
az emberek egységének alapelve

___________________________________

A keresztény egyistenhit az erőszak ellen

Tartalomjegyzék

Előzetes megjegyzés

Bemutatás

I. fejezet: Kételyek az egyistenhittel kapcsolatban [1-18]

1. Az isteni mivolt vallásos megtapasztalása [1-2]
2. Egyistenhit és erőszak: szükséges összekapcsolódás? [3-9]
3. Toleráns sokistenhit? Vitatható metafora [10-14]
4. Hitünkre háruló felelősség [15-18]

II. fejezet: Isten kezdeményezése az emberek életútján [19-42]

1. Az Istennel való szövetség minden nép számára rendeltetett [19-23]
2. Az ősi kinyilatkoztatás keresztény megítélése [24-30]
3. Gyakorolni a szeretetet, megőrizni az igazságosságot [31-35]
4. A Fiúban való hit, az emberek ellenségeskedése ellen [36-42]

III. fejezet: Isten meg akar minket menteni az erőszaktól [43-66]

1. Az Atyaisten a Fiú keresztje által vált meg minket [43-47]
2. Az erőszak leküzdése a Fiúban [48-53]
3. Az ember teste az isteni dicsőségben való részesedésre van rendelve [54-59]
4. A népek reménysége, az egyház hite [60-66]

IV. fejezet: A hit, összevetve az értelem teljességével [67-84]

1. A párbeszéd útja és az ateizmus nehézsége [67-68]
2. Az Isten létezésének igazságával való szembesülés [69-72]
3. A vallás kritikája és az ateista naturalizmus [73-75]
4. A értelem elkötelezettsége: a teremtett világ, Isten Logosza [76-77]
5. Az isteni transzcendencia és az egy Istenben és Istennel való kapcsolatok [78-84]

V. fejezet: Isten szétszóródott és összegyűjtött gyermekei [85-100]

1. Az egyes ember méltósága és a sokak kapcsolata [85-87]
2. Isten fenntartja az igazságért való szenvedést, megnyitja az élet reménységét [88-92]
3. Az uralkodás kísértésétől való vallásos megtisztulás [93-96]
4. Az Istennel való békesség ereje, az egyház küldetése [97-100]

Előzetes megjegyzés

A Nemzetközi Teológiai Bizottság a 2009-2014 közötti ötéves időszakában tanulmányozta az Istenről szóló keresztény tanítás néhány szempontját, részletesen egybevetve azzal az állítással, mely szerint szükségszerű kapcsolat állhat fenn az egyistenhit és az erőszak között. A munkálatok egy albizottságban folytak, melynek elnöke főtisztelendő Philippe Vallin atya volt, tagjai pedig a következők voltak: főtisztelendő Peter Damian Akpunonu és Gilles Emery, O.P. atya, excellenciás Savio Hon Tai-Fai, S.D.B. és excellenciás Charles Morerod, O.P. püspök, főtisztelendő Thomas Norris és Javier Prades López atya, excellenciás Paul Rouhana püspök, főtisztelendő Pierangelo Sequeri és Guillermo Zuleta Salas atya. A téma általános megbeszélése az albizottság több összejövetele alkalmával, valamint magának a Bizottságnak 2009-2013 közötti plenáris ülései folyamán történt. A jelen szöveget, melynek címe: „A Szentháromságos egy Isten, az emberek egységének alapelve. A keresztény egyistenhit az erőszak ellen”, a Bizottság 2013. december 6-án „speciális formában” elfogadta, majd elnöke, Mons. Gerhard L. Müller püspök, a Hittani Kongregáció prefektusa elé tárta, aki megadta a felhatalmazást a közzétételére.

Bemutatás

Az itt bemutatandó teológiai megfontolás szövege arra vállalkozik, hogy világossá tegye az Istenről szóló keresztény tanítás néhány olyan szempontját, amelyek – a mai környezetben – sajátságos teológiai magyarázatot kívánnak. Ennek a magyarázatnak közvetlen oka az a különféleképpen alátámasztott elgondolás, mely szerint szükségszerű kapcsolat létezik az egyistenhit és a vallásháborúk között. Az említett kapcsolat körüli vita világossá tette a vallásos tanítás félreértésének nem kevés okát, amelyek elhomályosították az egyetlen Istenről szóló hiteles keresztény tanítást.

Tárgyalásunk célkitűzését kettős kérdésben szeretnénk összefoglalni: (a) A katolikus teológia hogyan tud kritikusan szembesülni azzal a kulturális és politikai nézettel, amely bensőséges kapcsolatot szögez le az egyistenhit és az erőszak között? (b) Az egyetlen Istenbe vetett hit vallásos tisztaságát hogyan lehet elismerni az emberek közötti szeretet alapelveként és forrásaként?

Megfontolásunk az érvekkel alátámasztott tanúságtételhez kíván kulcsként szolgálni, nem pedig az apologetikus szembehelyezkedéshez. A keresztény hit valójában az Isten nevében történő erőszakra való buzdításban a vallás legnagyobb romlását látja. A kereszténység ezt a meggyőződését Isten saját benső mivoltának kinyilatkoztatásából meríti, amely Jézus Krisztus által jut el hozzánk. A hívők egyháza tudatában van annak a ténynek, hogy az eme hitről szóló tanúságtételt az állandó megtérés magatartásának kell kísérnie, amely magába foglalja a szükséges önkritika „parreszia”-ját (vagyis a bátor őszinteségét) is.

Az I. fejezetben arra vállalkozunk, hogy megvilágítsuk a vallásos „egyistenhit” témáját abban az értelemben, amit az a mai politikai filozófia egyes irányultságaiban kap. Tudatában vagyunk annak a ténynek, hogy ez a fejlődés ma az elméleti állásfoglalások nagyon differenciált színképét adja, amelyek az úgynevezett humanisztikus ateizmus klasszikus hátteréből indulnak ki, s egészen a vallásos agnoszticizmus és a politikai laicizmus legújabb formáiig jutnak. Megfontolásunk mindenekelőtt azt kívánja pontosítani, hogy az egyistenhitről szóló tanítás – amely kultúránk történelme számára nem jelentéktelen – még mindig túl általános marad, amikor egyenértékűként használják az Isten egyetlenségét valló (a zsidósággal, az iszlámmal, kereszténységgel azonosított) történelmi vallásokkal. Másodsorban megfogalmazzuk fenntartott kritikánkat azzal a kulturális leegyszerűsítéssel szemben, amely leegyszerűsíti a választási lehetőséget a szükségszerűen erőszakos egyistenhit és a vélelmezetten toleráns sokistenhit között.

Ebben a megfontolásban mindenképpen támogat bennünket az a meggyőződés – melyről jó okkal feltételezzük, hogy sok hívő és nem-hívő kortársunké is –, hogy a vallások közötti háborúk, amint a vallásháború is, egyszerűen értelmetlenek.

Katolikus teológusokként aztán – Jézus Krisztus igazságából kiindulva – megkíséreltük bemutatni az isteni kinyilatkoztatás és a nem erőszakos humanizmus közötti kapcsolatot. Tettük ezt a mai vita megvilágítására különösen is alkalmas tanítás néhány következményének újrafogalmazása révén: akár ami az egyetlen Isten szentháromsági megvallásának hiteles felfogására vonatkozik, akár ami a krisztológiai kinyilatkoztatás nyitottságát illeti, az emberek közötti kapcsolat helyreállítására.

A II. fejezetben megkérdezzük a bibliai hit horizontját, különös figyelemmel a „nehéz lapjainak” témájára: vagyis azokra, amelyeken Isten kinyilatkoztatását az emberek közötti erőszak formáiba belekeveredve találjuk. Igyekszünk azokat a találkozási pontokat azonosítani, amelyeket maga a szentírási hagyomány napfényre hoz – a saját bensejében – az Isten Igéjének értelmezéséhez. Ennek a felülvizsgálatnak az alapján bemutatjuk a téma értelmezési fejlődése antropológiai és krisztológiai besorolásának első vázlatát, a jelenlegi történelmi körülményektől ösztönözve.

A III. fejezetben Jézus halála és feltámadása eseményének elmélyítését javasoljuk, az emberek közötti megbékélés jegyében. Az oikonomia itt lényeges a theologia meghatározásához. A Jézus Krisztus-eseményben megírt kinyilatkoztatás, amely egyetemesen értékelhetővé teszi Isten szeretetének megnyilvánulását, lehetővé teszi a vallásos erőszak igazolásának semlegesítését Isten krisztológiai és szentháromsági igazságának alapján.

A IV. fejezetben vizsgálódásunk arra irányul, hogy bemutassa az Istenről való gondolkodás filozófiai megközelítéseit és következményeit. Itt elsősorban a radikális antropológiai naturalizmus tételeiben szélesen elterjedt korabeli ateizmussal való vitapontokat érintjük. Végül – az egyistenhitről szóló vallásközi tárgyalás érdekében is – javaslunk egy sor filozófiai-teológiai megfontolást annak egybevetésére, ami az Isten bensőséges kapcsolati állapotának kinyilatkoztatása és az ő abszolút egyszerűségének hagyományos felfogása között van.

Végül az V. fejezetben összefoglaljuk azokat a keresztény sajátosságokat, amelyek meghatározzák az emberi tanúságtétel kötelezettségét az embereknek Istennel és egymással való megbékélése érdekében. A keresztény kinyilatkoztatás megtisztítja a vallást ugyanakkor, amikor visszaadja neki alapvető jelentését az értelem emberi tapasztalata által. Ezért a vizsgálódásra való meghívásunkban nagyon szem előtt tartjuk annak sajátos szükségességét – főleg a mai kulturális horizonton –, hogy mindig egybekapcsoltan tárgyaljuk Isten keresztény kinyilatkoztatásának teológiai tartalmát és történelmi kifejlődését.